Magyar EU-elnökség 2011

A washingtoni Fehér Ház előtt élő magyar zászló színes esernyőkből, rajta a fél nap múlva startoló magyar EU elnökség hivatalos honlapjának címe: eu2011.hu.

Indulas haza

Rendben sikerult felszallni a washingtoni Dulles repterrol, szerencsere bennunket nem sujtott a New York-i reptereket (JFK, La Guardia, Newark) szorito olelesben fojtogato telvizi idojaras.

Kellemes karácsonyi ünnepeket 2010-ben is!

Sátántangó (ff, r: Tarr Béla, 1994, 450 min)

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza: bátor kis csapatunk pirosaranyos, lilahagymás zsíroskenyerek, valamint szódásszifon alkalmazásával készített kisfröccsök, nagyfröccsök, hosszú lépések és végül Krúdy-fröccsök (9 dl bor, 1 dl szóda) segítségével végignézte mind a hét és fél órát.

Volt, aki elaludt közben, majd egy kicsit elment politológiát tanulni, de a kemény mag álta.

Bevezető expozé a "303 magyar film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz" című kiváló, hézagpótló kötet segítségével.

Karácsonyi kóruskoncert a Kennedy Centerben

A washingotni Choral Arts Society karácsonyi koncertjén jártunk a Kennedy Centerben, ahol hagyományos angolszász, német, francia és BELGA karácsonyi kórusműveket énekelt a közönség a washingtoni énekkarral.

A belga csizma az EU elnökség kapcsán került a színpadra, jelen esetben Joris Totté belga sajtóattasé kolega lábán lévén, aki flamand nyelvű énekekre tanítgatta a közönséget.

Ezen a képen pedig a Kennedy Centerben kiállított Zsolnay porcelánból készült ún. Királynő előtt pózol a munkahelyi társaság.

Mikulás ünnepség

Szombat délutáni munkahelyi Mikulás ünnepségünkön először karácsonyi dalokkal (Hulla pelyhes, Télapó itt van, Kiskarácsony, Nagykarácsony, Mennyből az angyal) csaltuk be Szent Miklós püspök helyi képviselőjét, majd a helyi cserkészek betlehemes játékát követően "Santa Mikulás" csomagokat osztott a mintegy 150 gyereknek hatalmas fonott ládájából.

Merényi séf úr saját készítésű fonott kalácsokkal, fahéjas csigákkal, kakaóval és forralt borral várta jógyerekeket és még jobb szüleiket.

Redskins 7:31 New York Giants

Mike Shanahan Redskins-edzőnek alaposan el lett húzva a szája az újabb megalázó vereséggel, de legalább az Indiánok ezúttal az Óriásokkal szemben maradtak alul: a jenkik lényegében átgázoltak szegény bennszülötteken, nem először a történelemben, valószínűleg nem is utoljára.

A New Yorkiak 44-es számú hátsó kifutófiúja (running back), Ahmad Bradshaw csak úgy ontotta a gólokat,

miközben az indián irányító, Donovan McNabb tanácstalanul kereste, ugyan kinek is passzolhatna most.

London Fletcher vonalas támogató (linebacker) halált megvető bátorsággal megszerezte Eli Manning óriás irányító egyik labdáját, de kinek, hova, miért?, merülhet fel az EP-kérdés, és a pompom lányok is csak hallgattak.

Mert a vége megint az lett, hogy óriási fölénnyel győztek a New Yorkerek, és annyiszor hurcibálták be az indián gólvonal mögé a tojásbőrt, ahányszor csak nem szégyelték (konrkétan vagy négyszer).

Karácsonyi ünneplés Georgetownban

Vasárnap délután leugrottunk Georgetownba, Washington legelegánsabb, Viktoriánus városrészébe, ahol karácsonyi vásárt tartottak a farkasordító hidegben. A Georgetown Cupcake-ben indítottunk, amely egy családi vállalkozásként indult, de már az egyik legfelkapottab muffin-cukrászda lett, ahol 20 méteres sorok szoktak állni a mindennapi sütiért.

Az amerikai karácsonyi hangulat velejárói az elmaradhatatlan fából készült, óriási diótörők

a hatalmas, épületre kifüggesztett ünnepi piros masnik

 az ajándékos dobozoknak öltözött gólyalábas emberek,

Rudolf, a vörösorrú rénszarvas és nemes barátai,

valamint további, diótörőnek és pernahajdernek öltözött léha alakok.

Leslie Nielsen (1926-2010)

Hát, elment Frank Drebin hadnagy is... Meglepően sima szakmai karrierje, de annál eseménydúsabb magánéletét is bemutató életrajza itt, a Washington Post korrekt nekrológja itt olvasható.

És az ezerszer idézett, ronggyá citált kedvenc mondatunk az Airplane!-ből megtekinthető itt.

Redskins 13:17 Minnesota Vikings

Egy igen sajnálatos balesetnek köszönhetően (ti. kikaptunk) újabb drámai vereség rontotta az immár 5:6-os indián mérleget, amellyel egyre távolabbra kerülhet a rájátszás (már csak öt Redskins-mérkőzés van hátra a rendes szezonban). Fura módon mindig a meccs végére fogy el kedvenc rézbőrűink kitartása, mintha lelkileg nem bírnák a nyomást, fejben elfáradnak (nem ismerős ez valahonnan?).

De még semmi sincs veszve, a Vikingeket, akik normálisan a jobb NFL-csapatok közé tartoznak, mostanában például több ág is húzza, és az ő mérlegük még rosszabb (4:7), mint a fővárosi apacsoké.

Keleti játszma

Kamen Kalev forgatókönyvíró-rendező első filmjében (Iztocsni pieszi, 2009, 83 min) két céltalanul csellengő fivér rádöbben az emberi kapcsolat jelentőségére, amikor egyikük, a könnyen befolyásolható tizenéves Georgi (Ovanes Torosian) csatlakozik egy csapat bőrfejű skinheadhez. Mit ad Isten, illetve hogy, hogy nem, elvtársak, amikor egy langymeleg nyári estén a banda megtámad egy török családot, a segítségükre siető fiatalemberről kiderül, hogy nem más, mint Georginak az alkohol és drogok hatására korábban egy csöppet elidegenedett bátyja, Christo (Christo Christov), akinek a beceneve valamilyen megmagyarázhatatlan bolgár történelmi oknál fogva Itso (ejtsd: ico), lásd még a bolgár bólintást (ejtsd: nem) és a tagadó fejrázást (ejtsd: igen). A természetesen depressziós művész lélek Itso meglepődve konstatálja, hogy ez az élmény milyen pozitív, ösztönző hatással van rá: újra beszélő viszonyba kerül az öccsével, sőt, szisztematikusan beleszeret a gyönyörű török lányba, Isilbe (Saadet Isil Aksoy), akinek, mit ad Isten, stb., stb. (lásd fent) a családját az imént mentette meg a pernahajder huligán bőrfejűektől. A török-bolgár ellentét azonban legalább olyan mélyen gyökerezik, mint a Fradi-MTK szerelem, ha nem mélyebben (van ám remek bolgár futballhuliganizmus is a filmben!), ezért illuzióink ne legyenek, de ha vannak, használjuk őket bátran, ahogy Axl Rózsi magyar származású énekes drogista is megmondta.

A Keleti játszma sajnos nem jó film, bár erősen rögvalóságos, Cannes-ban hivatalosan is bemutatták 2009-ben a rendezői szekcióban, Szófiában, Pozsonyban, Varsóban és Tokióban pedig díjat nyert a helyi filmfesztiválokon, de mivel, aki ilyen falmelléki blogokat olvas, még sosem látott bolgár filmet (DE IGEN?! Na, és mi volt a címe? Kérem kommentbe!), gondoltam, egy próbát megér. Kolosnak tetszett, de hat ő amolyan művész bűvész lélek.

Hálaadás 2010

Alattad a város

A német-francia koprodukcióban született Alattad a város (Unter dir die Stadt, r: Christoph Hochhäusler, 2010, 110 min) című filmet az idén májusban megrendezett Cannes-i filmfesztiválon az Un Certain Regard szekcióban mutatták be hivatalosan. A történet antifőhőse Roland Cordes (Robert Hunger-Bühler), egy frankfurti bank erőskezű vezérigazgatója, az év bankára, akit a kemény munka mellett a veszélyes viselkedés vonz a végletekig. 

Ekkor találkozik Svenjával (Nicolette Krebitz) egy szépművészeti kiállításon, és nyomban felismeri benne azt az izgalomra és rettegésre vágyó nőt, akihez vonzódik. A csinos, fiatal, de házas nő eleinte visszautasítja, ám férje, Olli (Mark Waschke), Roland beosztottjaként dolgozik, és főnöke hirtelen úgy gondolja, hogy Olli tökéletes lenne a frissen megürült jakartai iroda vezetésére (azt már elfelejti közölni vele, hogy az indonéziai poszt emberrablást követően üresedett meg). 

A kibontakozó delejes, ravasz, hazugságokkal teli viszony elkerülhetetlenül gyorsul a lejtőn lefelé a végkifejlet irányába, a néző pedig kajánul, de megigézve nézi az üzleti világ kőkemény, mocskos trükkjeit, az intrikákat, a sakkjátszmát, s azon gondolkozik, mit tenne, ha ilyet látna saját munkahelyén... A történet több szempontból is hasonlí Török Ferenc 2007-es Overnight-jára.

Rossz család

A finn film nálunk, sajnos többnyire, egyet jelent Aki Kaurismäkival és a Leningrád Cowboys Menni Amerikával. Ezért gondoltam, mindenképpen be kell számoljak az egyik legújabb finn rettenetről, a Rossz család című családi drámába oltott fekete vígjátékról (Paha perhe, írta és rendezte: Aleksi Salmenperä, producere természetesen nem más, mint Aki Kaurismäki, 2010, min). A film azt a történetet meséli el, amikor az egyetlen fiát túlságosan féltő és kontrollmániás, elvált, egyébként polgári bíró apa, Mikael (Ville Virtanen) arra lesz figyelmes, hogy a nemrég elhunyt egykori feleségétől származó, frissen hazatért egyetlen lánya, Tilda (Pihla Viitala) és fia, Daniel (Lauri Tilkanen) között először csak szoros, rég nem látott testvérbarátság, majd láthatóan intim viszony (egy szobában alszanak!) alakul ki, 

és ettől kezdve nem tud szabadulni a vérfertőzés rémes gyanújától. Ez olyan szintre jut, hogy elhatározza: akár drasztikus eszközökkel is, de véget vet a romantikus incesztusnak (amely a fiú szerint természetesen nem is történik, Tilda egyszerűen végre olyasvalaki, aki megérti őt), és az apa barátaival elraboltatja saját fiát (mellesleg pár nappal korábban a fiú harmincezer eurót emelt le a papa bankszámlájáról abból a célból, hogy azt Puerto Ricóban használja fel nyaralás céljából halmazatilag), és egy kiváló finn lakatlan szigetre viteti, hogy úgymond elfelejtse ezt a egész bizarr históriát. A film rémületes és lassú, viszont a fenti színészek nagyon hozzák a karaktereket. Összességében az alkotás kiválóan alkalmas arra, hogy rádöbbenjünk: drága baráti, sőt, testvéri finnjeink élete még a miénknél is elviselhetetlenebb tud lenni.

Ha fütyülni akarok, fütyülök

A "Ha fütyülni akarok, fütyülök" (Eu când vreau să fluier, fluier, r: Florin Şerban, 2010, 94 min) egy érdekes, román-svéd koprodukcióban készült börtönfilm.

Silviu (George Pistereanu) négy évet töltött egy fiataloknak fenntartott börtönben, és már csak öt napja van szabadulásig, ezért fokozottan igyekszik elkerülni mindenféle lehetséges konfliktust.

Keménykötésű és rosszarcú rabtársai emiatt egyre többször provokálják, ennek ellenére jól halad a szabadlábra bocsátást megelőző felkészítő tréningen, ahol még Ana (Ada Condeescu), a végzős egyetemista felkészítő oktatója is megtetszik neki.

Ám ekkor beüt a mennykő: váratlanul megjelenik Silviu nomád életet élő anyja, aki bejelenti, hogy Olaszországba költözött és magával viszi kisebbik fiát, Silviu öccsét, Mariust is. Silviu érthető módon erősen dühbe gurul, mivel ő maga azért jutott börtönbe, mert a folyton utazó anyját követve nem tudta elvégezni az iskoláit és a bűn útjára lépett.

Megpróbál eltávozást kérni a börtönigazgatótól, hogy elrendezze a családi viszályt, s miután nem jár sikerrel, kíméletlen eszközökhöz folyamodik: leüti a felkészítő tréning vezetőjét, és túszul ejti Anát, az anyját, majd szabad eltávozást követel.

Florin Şerban első nagyjátékfilmes rendezése önmagukat játszó, baltaarcú szereplőket vonultat fel a nem túl vidám, építőtábor hangulatú helyszínen. A főszereplőt játszó, jelenleg a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem elsőéves hallgatója a forgatás során még csak gimnazista volt, de erőteljes, nyers alakítása hozzájárult a film 2010-es berlini filmfesztiválos zsűridíjához és Alfred Bauer díjához.