Na most, engedtessék meg, hogy egy hangyafülnyi spéttel finoman bemutassuk, hogyan is telik az ámerikái fővárosban a nagyközönség számára is nekifutásból megnyitott gall misszión a katórz zsüjjé, vagyis a francia nemzeti ünnepi nagy zabálás (La Grande Bouffe). Szándékosan nem azt írtam, hogy "francia nagykövetség", mert egyrészt szóismétlés lenne, annál meg szarvasabb hibát nehéz lenne elkövetni az magyar nyelvben (leülhetsz, egyes!), másrészt meg nehogy baj legyen belőle. Megüssem a bokám. Vaj legyen a fülem mögötti kispolcon.Szóval, mivel ilyenkor a frank követi szakács és kuktái ugyancsak kitesznek magukért (hajrá, Csmozi!), odateszik magukat, erőn felül teljesítenek, sőt (ajaj), kifőznek valamit, a wáshingtoni nyájas olvasó lakosság meg ezt jól megneszeli, és felülreprezentált módon letámadja mondott intézményt, és, hát, eleinte még udvariasan, később azonban egyre kevésbé diszkréten, végül ellentmondást nem tűrően, John Wayne-t és Kevin Costnert megszégyenítő határozottsággal - fogyaszt.
Miszerint fal, zabál, kajál, burkol, takarmányoz, csipeget, tunkol, nassolgat, tol egy quiche-t, tömi a majmot (e: mazsom), élelmezi enmagát, all in all, eszik. Ils mangent, mert ha számba vesszük (hoppá! amikor a szöveg önmagát írja, ugye, E-momentum, lásd még a Kőműves Kelemenben: napról-napra nő a fal), hát, sokan voltak.
1 megjegyzés:
Beszámolódat olvasva az jutott az eszembe, hogy annak zsenialitása nem csupán a térben és időben elkülönülő elemek folyamatos interferenciájában rejlik, ennél többről van szó: a szöveget funkcionálisan önreflektív intertextualitása avanzsálja remekké.
(OK, ez főleg idézet, ilyen magasságba én már nem látok.)
Megjegyzés küldése