Kamen Kalev forgatókönyvíró-rendező első filmjében (Iztocsni pieszi, 2009, 83 min) két céltalanul csellengő fivér rádöbben az emberi kapcsolat jelentőségére, amikor egyikük, a könnyen befolyásolható tizenéves Georgi (Ovanes Torosian) csatlakozik egy csapat bőrfejű skinheadhez. Mit ad Isten, illetve hogy, hogy nem, elvtársak, amikor egy langymeleg nyári estén a banda megtámad egy török családot, a segítségükre siető fiatalemberről kiderül, hogy nem más, mint Georginak az alkohol és drogok hatására korábban egy csöppet elidegenedett bátyja, Christo (Christo Christov), akinek a beceneve valamilyen megmagyarázhatatlan bolgár történelmi oknál fogva Itso (ejtsd: ico), lásd még a bolgár bólintást (ejtsd: nem) és a tagadó fejrázást (ejtsd: igen). A természetesen depressziós művész lélek Itso meglepődve konstatálja, hogy ez az élmény milyen pozitív, ösztönző hatással van rá: újra beszélő viszonyba kerül az öccsével, sőt, szisztematikusan beleszeret a gyönyörű török lányba, Isilbe (Saadet Isil Aksoy), akinek, mit ad Isten, stb., stb. (lásd fent) a családját az imént mentette meg a pernahajder huligán bőrfejűektől. A török-bolgár ellentét azonban legalább olyan mélyen gyökerezik, mint a Fradi-MTK szerelem, ha nem mélyebben (van ám remek bolgár futballhuliganizmus is a filmben!), ezért illuzióink ne legyenek, de ha vannak, használjuk őket bátran, ahogy Axl Rózsi magyar származású énekes drogista is megmondta.
A Keleti játszma sajnos nem jó film, bár erősen rögvalóságos, Cannes-ban hivatalosan is bemutatták 2009-ben a rendezői szekcióban, Szófiában, Pozsonyban, Varsóban és Tokióban pedig díjat nyert a helyi filmfesztiválokon, de mivel, aki ilyen falmelléki blogokat olvas, még sosem látott bolgár filmet (DE IGEN?! Na, és mi volt a címe? Kérem kommentbe!), gondoltam, egy próbát megér. Kolosnak tetszett, de hat ő amolyan művész bűvész lélek.
